Szerbusz kedves olvasóm!
Előző bejegyzésemben arról írtam , menyire haragszom az időjárásra.
Azóta kissé..na jó, eléggé megbékéltem vele . Végül is örömmel vettük az idei hóesést. Sőt , nagyon nagyon jó néven vettük. Azon a csütőrtökön amikor már sokadjára ígérgették a havat , gondoltam egy nagyot és a közeli áruházban vettem egy bobot, biztos ami biztos. Így a még 4 hóimádó( a nagyokat már nem dobja fel a havazás, még jó, hogy vannak a kicsik, így még én is kimehetek szánkózni. Egyedűl már furán néznék ki.) gyerekeimnek volt 2 szánkója meg 1 bobja, balga módon úgy véltem ez elegendő. Majd leesett a várva várt. Én pedig nem is értem, hogy miért, de döbbenten tapasztaltam, hogy mindeggyik gyerkőc azt az egy szem bobot szeretné. Természetesen az üzletből pánik gyorsasággal fogyott el eme jármű, így maradt az egyezkedés és legalább a szánkó ürügyén én is csúszhattam párat mivel az kétszemélyes.
Az elsö havas napon szokatlanúl sok gyereket tapasztaltunk a megmaradt pár dombon. Nocsak , gondoltam mindenkinek elromlott a számító gépe. Még egy kamasz quadossal is meg kellett küzdjek, hogy legalább azt az egy megmaradt dombot ne tegyék tönkre.Lehet , hogy ókori a gondolkodásom, de sehogyan sem fér a fejembe, hogy miért efféle járgánnyal mennek a kamaszok a havas dombokra. A szánkó már ciki? De ahogy teltek a napok hóval , faggyal, úgylátszik mindenhol sikerült a gépeket beüzemelni, mert egyre kevesebb gyerkőccel kelett osztoznunk a szánkó pályán. Végül csak mi mentünk ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése