Az idei karácsonyi hajtás előtt úgy gondoltuk a párommal, jár nekünk egy kis szabadság. Családi összefogással sikerült a gyerek felügyeletet megoldani és óriási lelkiismeret furdalástól gyötörve megszöktünk csak kettesben. A 13 együtt töltött évben másodszor (egyszer már sikerült 24 teljes órát gyerekmentessé tenni). A gyerekek nagyon élvezték és alig várták , hogy kívűl kerüljünk a kapun.
Nagyon kedves kis szállást találtunk a Szlovák határ közelében. Nagyon furi volt, hogy reggel nem kakaót készítettem , hanem lementünk úszni, majd az étteremben engem szolgáltak ki . Úgy gondoltuk túrázunk egy nagyot, bár amikor szembesültünk mire is vállalkoztunk kicsit lankadt a lelkesedés de nem adtuk fel.
Íme a Salgó vár. Hát hogy ne várjon hiába , felmentünk hozzá. Megtekintettük következő uticélunkat . Az ott messze a hegy tetőn a Somoskői vár. Elég messzinek tűnt ezért gyorsan nekivágtunk még mielőtt meggondohattuk volna magunkat.
Meglepően gyorsan célba értünk. Elég volt a várba felmászni egyszál hátizsákkal. Gyönyörű kilátás tárult elénk, de még így sem értettük, hogy miért kellet ilyen magasra tenni. Miért akartak elődeink eggyáltalán bevenni egy ilyen várat, főleg teljes vértezetben. Bizonyára jobb erőben voltak mint mi.
Hazafelé ilyen gigászi tölgy leveleket találtunk.
Kis túránktól elcsigázottan , de mégis feltöltődve indultunk másnap haza.
Jöhet a karácsony előtti hórukk.
